Program

Dysphagia kezelése: mit tehet a hang-, beszéd- és nyelésterapeuta

Szerző: Pertet Dajana

Bevezetés: Az oropharyngealis dysphagia gyakori, ugyanakkor sokszor aluldiagnosztizált állapot. Kezeletlen formában növeli az aspirációs pneumonia, a malnutrició és a dehidratáció kockázatát, meghosszabbítja a kórházi tartózkodást, valamint rontja az életminőséget. A hang-, beszéd- és nyelésterapeuta kulcsszerepet tölt be a nyelészavar felismerésében és kezelésében.

Célkitűzés: Az előadás célja bemutatni, hogy milyen beavatkozásokkal, terápiás módszerekkel és edukációs stratégiákkal járulhat hozzá a hang-, beszéd- és nyelésterapeuta a dysphagia hatékony kezeléséhez és a multidiszciplináris csapatmunkához.
Módszer és Eredmények: Az előadás nemzetközi szakirodalmi ajánlásokra épül, amelyeket klinikai tapasztalatok egészítenek ki, komplex képet adva a terapeuták feladatairól a dysphagiás betegek ellátásában. A hang-, beszéd- és nyelésterapeuták tevékenysége több szinten érvényesül, a diagnosztikában, a terápiában és az edukációban.
A beavatkozások mellett kiemelt jelentőséggel bír az ápolószemélyzet, a hozzátartozók és a betegek edukációja, amely a mindennapi ellátás biztonságát és hatékonyságát támogatja.

Következtetések: A hang-, beszéd- és nyelésterapeuta feladata a dysphagia ellátásában komplex, multidiszciplináris szemléletet igényel, amely magában foglalja a korai felismerést, a személyre szabott terápiát, az edukációt és a prevenciót. A nemzetközi irányelveken alapuló, strukturált ellátási folyamat hosszú távon csökkenti a szövődmények előfordulását, növeli a betegbiztonságot és javítja az életminőséget.

Dysphagia a geriátriában

Szerző: Gadó Klára

Bevezetés:
Időskorban a nyelészavar kialakulásának leggyakoribb okai a neurológiai betegségek (stroke, Parkinson-kór, demencia), a strukturális eltérések (tumorok, nyaki és oesophagealis szűkületek), valamint az életkorral összefüggő funkcionális és szenzoros változások. A dysphagia gyakori, multifaktoriális eredetű probléma, amely jelentősen rontja az életminőséget, növeli a malnutritio, aspirációs pneumonia és hospitalizáció kockázatát. A kórkép felismerése sokszor késik, mivel a tünetek nem mindig egyértelműek, és a háttérben álló tényezők gyakran átfednek.

Célkitűzés:
Előadásunk célja, hogy áttekintést adjon a dysphagia geriátriai vonatkozásairól, bemutassa a diagnosztikai és terápiás lehetőségeket, valamint ismertesse a Semmelweis Egyetem Geriátriai Klinikáján szerzett tapasztalatokat, különös tekintettel a multidiszciplináris teammunka eredményeire.

Módszer:
Elméleti összefoglalónk a szakirodalom és saját intézményi gyakorlatunk alapján készült. Klinikai példákon keresztül illusztráljuk, hogyan segíti az orvos, logopédus, hang, nyelés- és beszédterapeuta, dietetikus, gyógytornász és ápoló együttműködése a betegellátást.

Eredmények:
Klinikai tapasztalataink szerint a strukturált szűrés és a célzott vizsgálatok (nyelésfunkció-tesztek) révén a dysphagia gyakrabban és korábbi stádiumban felismerhető. Multidiszciplináris teamünk közös munkája hozzájárult a betegek tápláltsági állapotának javulásához, a pneumonia előfordulásának csökkenéséhez és az életminőség emelkedéséhez.

Terápia:
A terápiás eszköztár az étrendi módosításoktól és nyelési tréningektől a testhelyzeti technikákon át a rehabilitációs programokig terjed. A személyre szabott, teamalapú megközelítés kulcsfontosságú az optimális eredmények eléréséhez. Fontos továbbá a beteg mellett a hozzátartozók edukációja is.

Következtetés:
A dysphagia időskorban komplex ellátást igényel, amely csak multidiszciplináris együttműködésben valósítható meg. Intézményi tapasztalataink azt mutatják, hogy a strukturált szűrés, a korai diagnózis és a személyre szabott terápia érdemben javítja a prognózist.

Kitekintés:
A jövőben két irányt tartunk kiemelten fontosnak. Egyrészt a Semmelweis Egyetem Geriátriai Klinikája „jó gyakorlat központként” élére kíván állni a korai felmérések bevezetésének: célunk, hogy a korai dysphagia-felmérés rutinszerűvé váljon más intézményekben is, edukációs és képzési programok segítségével. Másrészt saját klinikánkon is vannak további feladatok: a jövőben tervezzük az endoszkópos nyelésvizsgálatok bevezetését, valamint adatgyűjtést indítunk a dysphagia, a malnutritio és az életminőség összefüggéseinek feltárására.

Dysphagia étrendje – táplálástól a táplálkozásig

Szerző: Zsanda Emília

Társszerzők: Décsi Zsuzsanna, Kajtár Boglárka, Szabó Dóra, Szebenszki Erzsébet

Munkahely: Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campus, Dietetikai Szolgálat

A dysphagiás betegek a kiváltó kóroktól, a tápláltsági állapottól és a nyelési nehezítettség súlyosságától függően különböző típusú táplálást igényelnek. Enyhébb esetekben elegendő, ha segítséget kapnak a táplálkozáshoz, közepesen súlyos esetekben dietoterápia alkalmazására kerül sor. Ekkor módosított textúrájú, speciális konyhatechnológiával elkészített étrendet biztosítunk számukra. A diéta gyakorlati megvalósításának segítése céljából 2015-ben az „international dysphagia diet standardisation initiative” (IDDSI) a jelenlegi bizonyítékokat felhasználva egy 0–7 szintet tartalmazó keretrendszert hozott létre, amely minden gondozási környezetben, kultúrában, életkorban alkalmazható. A könnyebb érthetőség és felhasználhatóság kedvéért ennek szintjeit számokkal, leírásokkal és színkódokkal jelölték.

Intézményünkben az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Klinika részéről felmerült az igény, hogy a dysphagiás betegek számára megfelelő étrendet alakítsunk ki. Ez segít abban is, hogy bármely klinikán kezelt nyelési nehezítettséggel küzdő betegnek egységes feltételeket biztosíthassunk. Megvalósításához az IDDSI skálát használtuk. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ forgóétlapjához igazodva, az egyalapanyag rendszer alapján alakítottuk ki az étrendet, az IDDSI 4-7 fokozatának megfelelően.

A rendszer lehetőséget ad azon ételek szintbe sorolásába is, amelyek megváltoztatják állagukat az ételkészítés során. Gyakorlati tanácsként megfogalmazható, hogy a többszöri étkezés mellett növekedhet a napi táplálékbevitel. A nálunk kezelt betegek kezdetben speciális gyógyászati célra szánt élelmiszert (tápszer) kapnak a megfelelő energia és tápanyagbevitel érdekében. A diéta kidolgozása összehangolt munkát igényelt a dyspagiás betegeket kezelő team, különösen a logopédus a dietetikusok és az betegélelmezést biztosító UD Campus dolgozói között. Számos megbeszélést követően készült el a nyers étlap, ami a későbbiekben még számos változtatáson esett át. A következő fázis a Klinikai Központ tankonyháján zajlott, ahol a klinika konyhájában elkészült ételek feldolgozásával készítettük el a megfelelő texttúrákat. Ezek után is módosítottunk az étlapon. Majd a forgó étlapnak megfelelően, próbafőzések folyamán minden nap elkészítettük a megtervezett ételeket, pontosan rögzítve az összetevők arányát, a konyhatechnológiai műveleteket és a megfelelő ízek létrehozásának módját. A végső állomás a diéta bevezetése, és valamennyi dolgozó megismertetése az újdonsággal.

A dysphagiás betegek dietoterápiája komplex, hiszen a megfelelő étrend kialakítása több szakember bevonását igényli. Kezdetben csak a súlyos dysphágiás betegeknek kérték a diétát, ma már azonban a nyelési nehezítettség bármelyen formájában alkalmazzuk. Emellett eljutottunk addig, hogy nem csak a Rehabilitációs Klinika, de Intézményünk más osztályai is rendelik ezt az étrendet, a nyelési nehezítettséggel küzdő betegeknek.

Dysphagia étrendje – IDDSI keretrendszer a betegágy mellett

Szerző: Décsi Zsuzsanna

Társszerző: Szabó Dóra

Munkahely: Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campus Dietetikai Szolgálat

A World Gastroenterology Organisation (WGO) guideline szerint – a Világ lakosságának kb. 6%-ánál fordul elő élete folyamán dysphagia. A klinikusok mindig is tudták mekkora kockázattal jár ez, ennek ellenére csak az utóbbi évtizedekben fordult kiemelt figyelem a dysphagia felé. Kezelésében napjainkra felismerték a táplálásterápia jelentőségét is. Intézményünkben a 2024-es évben került kidolgozásra az IDDSI keretrendszernek megfelelő étrend, mellyel célunk, a dysphágiás betegek minél gyorsabb felépülésének elősegítése. Előadásomban, egy betegem táplálásának felépítését szeretném bemutatni.

2024 augusztusában bal ACM területi ischaemias stroke miatt került rehabilitációs klinikánkra egy 81 éves női beteg. Anamnézisében nagyobb betegségként 2-es típusú diabetes mellitus, cholecystectomia szerepelt. Kezdetben a Neurológiai Klinikán kezelték, ahol NG szondát kapott, de mivel hosszú távú enterális táplálás volt szükséges, PEG beültetése történt. Rehabilitációja kezdetén súlyos globalis aphasia-ja és súlyos dysphagia-ja volt. Táplálását perkután endoszkópos gasztrosztómán keresztül kezdtük meg kizárólag enterális tápszer adásával, melynek mennyiségét fokozatosan építettük fel. Mindemellett elindult a per os táplálás felépítése is. A táplálást IDDSI 4-es fokozattal kezdtük el, kezelőorvosa és logopédusa felügyelete mellett az IDDSI 7-esig bővítettük. Hazabocsátásakor IDDSI 7-es konzisztenciájú ételt önállóan ette, általános kondíciója és aphasia-ja javult.

Közel két hónap alatt sikerült táplálását teljesen felépíteni, enterális táplálásról közel normál étrendig. Súlyos aphasia-ja ellenére az IDDSI keretrendszert alkalmazva elkerültük az aspirációt és fizikai kondíciója sem romlott. Betegünk kezelése során bebizonyosodott, hogy a dysphagiás betegek táplálása minden esetben team munkát igényel, orvosok, ápolók, gyógytornászok, logopédusok, és dietetikusok együttműködésével.

Receptkidolgozás dysphagiás betegek részére

Szerző: Perzsina Száva 

A dysphagia egy olyan betegség, ami számos egészségügyi területet érinthet. Ha nem kezeljük, akkor a betegnél malnutríció és aspirációs pneumonia alakulhat ki, ami rontja a beteg egészségi állapotát és életminőségét. A betegek kezelésében fontos szerepet kap a teammunka, a különböző egészségügyi területek összehangolása elengedhetetlen a hatékonyabb kezelés érdekében. A dietetikus szerepe is fontos a csapatban, az állagmódosított ételek és italok készítésének megtanításával járulhatna hozzá a páciens állapotának javulásához. A különböző állagokkal szemben támasztott elvárásokhoz iránymutatást ad az International Dysphagia Diet Standardization Initiative (IDDSI), aminek célja egy nemzetközileg egységes rendszer megteremtése volt, ami bármilyen életkorban, bármelyik gondozási környezetben és bármelyik országban alkalmazható. Külföldön már foglalkoztak a receptek kidolgozásával és receptkönyvek létrehozásával, ezek mind máshogy közelítették meg a témát, de hazánkban ez a terület még gyermekcipőben jár.
Kutatásomban olyan recepteket szerettem volna kidolgozni, amik megfelelnek az IDDSI-keretrendszerének, illetve alkalmazkodik a hazai körülményekhez és a betegek objektív igényeihez. Sorra vettem a receptkidolgozás lehetséges lépéseit, mire kell figyelni az alapanyagok válogatása során, illetve milyen eszközökkel tudunk dolgozni főzés közben, utána pedig nekiálltam a receptek kidolgozásának. Végül 12 teljesen kidolgozott recept készült el, az IDDSI-rendszer minden ételekkel foglalkozó szintjére 3-3.
Mindegyik recept lefőzésre került, és mindegyiknél megfigyeltem a lehetséges problémákat, amik felmerülhetnek a főzés során. Ezekre a problémákra megkerestem a megoldást és azok mentén finomítottam a recepteket. A két fő probléma a nem megfelelő tápanyagösszetételből és az adott szintnél megkövetelendő állagbéli elvárásoknak való nem megfelelősségből származott. Gyakran fordult elő mindkettő probléma ugyanannál az ételnél, de olyan eset is volt, hogy a tápanyagtartalom érték maximalizálása érdekében kiválasztott alapanyagok nagy befolyással voltak az étel állagára, így lejjebb kellett venni a magas energia- és fehérjetartalom igényből a biztonságos nyelés javára.
A receptfejlesztés során megerősítést kaptak azok az elképzeléseim, hogy otthoni eszközökkel megvalósítható a főzés, az alapanyagok megválogatása kulcsfontosságú a sikeres recepthez, valamint, hogy dietetikusként is kihívást jelent az optimális tápanyagtartalom elérése. A receptek képviselhetik azt a minőséget, amit a külföldi receptek is. Hosszútávú célom, hogy készüljön egy magyar receptkönyv, ami alkalmazkodik a hazai igényekhez és ami minden fontos információt tartalmaz az ételek szintjéről, összetételéről, elkészítéséről és tápanyagtartalmáról.

Kevés tartalék, nagy kihívás – csípőtáji töröttek tápláltsági vizsgálata

Szerző: Aszalós Gergely¹

Társszerzők: Tapa Evelin², Kohulák Csilla Dóra²

Munkahely:
1 – BAZ VMKK és EOK, Traumatológiai Osztály, az AOI Referencia Osztálya
2 – BAZ VMKK és EOK,  Központi Dietetikai Szolgálat

Az átlagéletkor kitolódásával és a társadalmak öregedésével új kihívások elé kerül az egészségügyi ellátórendszer. Az időskori sérülések korszerű ellátásának szemléletét az ortogeriátriai rendszerek jelentik, melyek alapja a sebészet és a rehabilitáció. Ezek, valamint a másodlagos prevenció, a sérültek megfelelő tápláltsági állapota nélkül nem valósíthatók meg optimálisan.

A BAZ VMKK és EOK Traumatológiai Osztály betegforgalmának jelentős részét kitevő csípőtáji sérültek csoportját alkalmasnak találtuk dietetikai felmérésre. 2024 novembere és 2025 februárja között mértük fel az akut ellátásban részesülő betegeket. Rögzítettünk több, tápláltsági állapotot jellemző paramétert és ezek változásait, amelyek a sérülések szervezetre gyakorolt hatását is tükrözik.

Antropometriai és életviteli adatokat, tápláltsági állapotot befolyásoló alapbetegségeket, laborparamétereket (fehérjeszint, vasháztartás, vesefunkció, lymphocyta szám, D-vitamin szint), valamint malnutríciót becslő rizikóscore-okat vizsgáltunk. Az adatokat személyes felmérés, valamint a felvételi és egyhetes kontroll laborok alapján nyertük. Kizártuk a nem akut felvételeket és a december utolsó két hetében sérülteket. A vizsgált időszakban 253 beteg került felvételre S7200, S7210 és S7220 BNO-kóddal, az egyhetes kontrollba 220 fő került be.

Az adatokat nemek szerint, valamint aszerint is rétegeztük, hogy a sérült szociális otthon lakója-e. Az absztrakt terjedelmi megkötése miatt ezeket előadásunkban mutatjuk be részletesen. A férfiak átlagéletkora 72, a nőké 79 év volt, a kórházi tartózkodás ideje közel 12 nap. Az akut hospitalizáció alatti halálozás 6,7%, 30 napon belül 7,5%, féléven belül 15,8%. A sérültek 16,6%-a élt szociális intézményben. Az átlag BMI: 24,38; MUST: 0,91; MNA: 10,38, jelentős szórással.

A tápláltsági állapotra ható kórképek előfordulása a következőképpen alakult: a cukorbetegség 22,9%-ban, a demencia 22,5%-ban, a rosszindulatú daganatos megbetegedések 20,1%-ban, a krónikus obstruktív tüdőbetegség 8,6%-ban, a krónikus vesebetegség 7,9%-ban, az alkoholizmus szintén 7,9%-ban, míg a nyelészavar 6,7%-ban fordult elő. Kiegészítő tápszert 11% kapott, többségük csak fehérjepótlást. A kórházi étkeztetés melletti hozzátáplálás aránya 80% feletti volt. Az összfehérje- és albuminszint szignifikánsan változott (p=0,05), a vesefunkció és egyéb paraméterek csökkenése nem volt szignifikáns. Jelentős lymphocyta-szám változást csak a szociális otthonban élő nőknél tapasztaltunk. A vasháztartás és a kalciumszint alapvetően a normálérték alatt volt, és nem mutatott számottevő különbséget a csoportok között. Statisztikai elemzést F- és kétmintás t-próbával, valamint khi-négyzet próbával végeztünk.

Vizsgálatunk rámutatott, hogy e populáció tápláltsági tartalékai eleve korlátozottak, és már a korai kórházi szakban is kimutatható a szervezet egészét érintő változás. A jelenlegi felmérési módszerek pontossága korlátozott, a tápláltsági állapot rendszeres monitorozása nem része a mindennapi ellátásnak, és az ERAS protokollban sem szerepel. Eredményeink alátámasztják, hogy a tápláltság objektív, standardizált és rendszeres értékelése, valamint a korai, célzott beavatkozások beépítése potenciálisan javíthatná a gyógyulás kimenetelét. További, nagy esetszámú vizsgálatokra van szükség a legmegfelelőbb mérőeszközök és intervenciók meghatározása, valamint a tápláltsági állapotra irányuló ellátás klinikai gyakorlatba való integrálása érdekében.

Első rövidbél-szindrómás betegem

Szerző: Dr. Kocsis Dorottya

Társszerzők: Dr. Tóth Levente, Kökény Ildikó, Dr. Udvarhelyi Gábor

Munkahely: Dél-Budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház, Gasztroenterológiai osztály, OPT centrum

Bevezetés: Rövidbél-szindrómának nevezzük, mikor a funkcionális bélszakasz hossza kevesebb mint 200 cm, ami így a folyadék és a tápanyagok felszívódási zavarához vezet, oly mértékben, hogy ezek pótlásához parenterális táplálásra van szükség. A betegség jelentős morbiditással és mortalitással, romló életminőséggel és magas egészségügyi költségekkel jár, ezért a betegek ellátásához nélkülözhetetlen egy elkötelezett multidiszciplinális csapat, melynek feladata a bélrendszer anatómiájának és élettanának ismerete, az étrend, a folyadékbevitel, a gyógyszeres kezelés és a társbetegségek kezelésének összehangolása. Betegünk esetén keresztül szeretnénk bemutatni, milyen problémák, kérdések merülhetnek fel egy gasztroenterológusban az első rövidbél-szindrómás betege ellátása kapcsán.

Eset ismertetés: 63 éves, 2011 óta colitis ulcerosa és májcirrhozis miatt kezelt férfibetegnél 2022-ben spontán bakteriális peritonitis következtében kialakult hasi tályog sebészi feltárását végezték. 2025 márciusában nagykiterjedésű belső sérvben létrejött vékonybélileus, sürgősségi műtétet vékonybél-loopstoma kialakítását vonta maga után. A műtétet követően a beteget kizárólagos per os táplálás mellett otthonába bocsájtották. Egy héttel később, exsiccosis, prerenalis veseelégtelenség miatt kezelték a területileg illetékes kórház belgyógyászati osztályán, ahonnét 1-típusú rövidbélszindróma további kezelése céljából osztályunkra átvételre került. A beteg tápláltsági állapotának felmérését követően, multidiszciplináris team táplálási terve alapján Hickmann-kanül került beültetésre, és per os táplálás mellett parenterális tápláláskiegészítést indítottunk. Obszerváció során lezárt vastagbélből történő nagymennyiségű váladékozás, emelkedő gyulladásos értékek miatt hasi MRI-t végeztünk, entero-enterális fistula nem került leírásra, a vastagbélen diffúz gyulladást, a hasüregben jelentős mennyiségű ascitest véleményeztek. Colitis ulcerosa feltételezett fellángolása miatt Salofalk-klizmát indítottunk, melyre panaszai szűntek. Romló vesefunkció okán nephrológiai konzílium acut on chronik veseelégtelenséget állapított meg, a prerenalis veseelégtelenségen túl intersticiális nephritis komponenssel. Albuminpótlás, és még szorosabb folyadékkontroll mellett a beteg vesefunkciója javulást mutatott, ascits mennyisége csökkent, gyulladásos értékei regrediáltak. A beteget otthoni parenterális táplálási programba bevettük, OPT nővér oktatta, sikeres vizsga letétele után otthonába bocsájtottuk. Jelenleg ambuláns gondozás, rendszeres laboratóriumi, dietetikai és gasztroenterológiai monitorozás alatt áll. Célunk megfelelő tápláltsági állapot kialakítása és teljes remisszióba került colitis ulcerosa mellett a beteg bélegyesítő műtétre történő előkészítése.

Konklúzió: A rövidbél szindróma kezelésének célja, hogy egyénre szabottan helyreállítsa a beteg a tápanyag- és folyadékháztartásának egyensúlyát, ezáltal javítsa a beteg életminőségét. A betegek túlélését, morbiditását és a bél rehabilitációját alapvetően befolyásolja a táplálási team szakértelme. Ezért lehetséges, hogy egy rövidbél-szindrómás beteg kezelése még a tapasztalt gasztroenterológus számára is elsőre meglehetősen bonyolultnak, embertpróbálónak tűnhet. Azonban a témában rendelkezésre álló, egyre szélesebbkörű ismeretek felhasználása, a gyakorlati tapasztalás- beleértve az esetlegesen előforduló hibák „önreflexióját”- és egy szorosan együttműködő multidiszciplináris csapat kialakítása segítheti ezen betegcsoport minél szakszerűbb ellátását.

Már a diagnózis előtt malnutríciósok? Pancreás daganatos betegek tápláltsági állapota

Szerző: Vámossy Klára Lara

Társszerzők: Olga J. Zahariev, Luca Havelda, Soós Gergely, Bettina C. Budai, Péter Sahin, Bálint M. Erőss, Jenő P. Hegyi, Mónika Lipp, Dorotty Tarján, Emese Fürst, Szilárd Váncsa, Zoltán Bánfalvi, Boglárka Barna, Péter Hegyi

Bevezetés:
Számos tanulmány igazolta, hogy a malnutríció és a szarkopénia kedvezőtlen hatással van az onkológiai kezelések eredményességére, valamint a daganatos megbetegedések prognózisára. Kutatásom célja az volt, hogy felmérjem a betegek tápláltsági állapotát, amikor hasnyálmirigy tumor gyanúja fennáll, de még hivatalos diagnózis nincsen.

Módszer:
A vizsgálatot a Semmelweis Egyetem Hasnyálmirigy Betegségek Intézetében végeztük 2023.10.01. és 2025.06.30. között prospektív kohorszvizsgálat formájában 417 beteget vizsgáltunk. A képalkotón leírt pancreás tumor gyanúját követően dietetikai felmérésben részesültek a betegek, a pancreás rák diagnózis megerősítése előtt. A malnutríciót a GLIM (Global Leadership Initiative on Malnutrition) kritériumok alapján értékeltük. Testösszetételmérést végeztünk Inbody 770-el.

Eredmények:
A vizsgálat során 417 beteg adatai álltak rendelkezésre, közülük 220 főnél (52,8%) diagnosztizáltak pancreastumort. Dietetikai felmérés a diagnózist megelőzően 161 betegnél történt; a populáció 50,4%-a nő volt. A betegek 54,6%-a már a diagnózist megelőzően malnutríciós volt és közülük 56,6%-a férfi nemű volt. Emelkedett exracelluláris víz/ teljes testvíz arányt a férfiak 53,4%-ánál, a nők 73,3%-ánál észleltünk, ami összefüggést mutatott a kedvezőtlen tápláltsági állapottal.
A vázizomtömeg elemzése alapján a női betegek SMI (Skeletal Muscle Index) szerint nem tartoztak a szarkopénia rizikócsoportba, ugyanakkor az FFMI (Fat Free Mass Index) alapján 11,7%-uk volt szarkopénia rizikós — ez jellemzően egyidejűleg emelkedett extracelluláris folyadéktérrel járt. A férfiak körében az SMI alapján 10,5%, míg FFMI alapján 12% volt a szarkopénia kockázatának kitett betegek aránya.

Következtetés:
Eredményeink alapján a betegek jelentős része már a daganatos diagnózist megelőzően malnutríciós volt, és a rossz tápláltsági állapotot feltételező paraméterek (pl. emelkedett ECW arány) is korán megjelentek. Ez utóbbi torzíthatja a szarkopénia rizikóbecslését, és önmagában is kedvezőtlen prognosztikai tényezőként értelmezhető. Mindez alátámasztja a tápláltsági állapot korai, a diagnózis időpontjában történő dietetikai szűrésének és intervenciójának indokoltságát az onkológiai betegút részeként.

Tápláltsági állapot mint prognosztikai tényező akut pancreatitisben – egy nagy betegszámú prospektív tanulmány eredményei

Szerző: Zahariev J. Olga

Társszerzők: Havelda Luca, Vámossy Klára Lara, Soós Gergely, Budai Bettina Csilla, Reszkető Róbert József, Tarján Dorottya, Lipp Mónika, Fürst Emese Rita, Váncsa Szilárd, Bánfalvi Zoltán Imre, Barna Boglárka, Rajci Ildikó, Lázár Balázs, Hegyi Péter Jenő, Erőss Bálint Mihály, Sahin Péter, Hegyi Péter

Munkahely: Semmelweis Egyetem Pankreász Betegségek Intézete

Bevezetés:
Az alultápláltság számos kórképben kedvezőtlen kimenetellel, hosszabb ápolási idővel és magasabb halálozással jár, de akut pancreatitisben (AP) mindez kevéssé bizonyított, mivel a rendelkezésre álló adatok többsége retrospektív vizsgálatokból származik. Vizsgálatunk célja a felvételkori tápláltsági állapot és az akut pancreatitis lefolyása közötti összefüggések prospektív értékelése volt.

Módszer:
Prospektív kohorszvizsgálatunkba a Semmelweis Egyetem Hasnyálmirigy Betegségek Intézetében 2021.10.04. és 2024.09.30. között felvett AP-s betegeket vontunk be. Azokat a betegeket, akiknek az ellátása más kórházi osztályon kezdődött meg, majd később kerültek áthelyezésre intézetünkbe, kizártuk a vizsgálatból. Az alultápláltság meghatározása a Global Leadership Initiative on Malnutrition (GLIM) kritériumai alapján történt. Az AP súlyosságát a Módosított Atlanta-klasszifikáció szerint határoztuk meg. Elemeztük a tápláltsági állapot kapcsolatát a betegség lefolyásának súlyosságával, az ápolási idő hosszával és a kórházi mortalitással.

Eredmények:
A vizsgálat időszakban 1795 beteg került felvételre (átlagéletkor 56±17 év; férfi: 56%). Testtömegindex (BMI) adatok 1 682 betegnél álltak rendelkezésre: 2,8% volt sovány, 28,5% normál testsúlyú, 32,9% túlsúlyos és 35,8% elhízott. A GLIM-kritérium szerinti tápláltsági állapot 1 640 betegnél volt értékelhető ebből 13,6% közepesen- és 11,0% súlyosan alultáplált volt.
Az AP súlyossága enyhe volt 68,2%, középsúlyos 22,5% és súlyos 9,3%-ban. A súlyos AP-s betegek körében az elhízás gyakoribb volt (44%), mint az enyhe (35%) vagy középsúlyos (35%) eseteknél. Ezzel szemben a felvételkor fennálló alultápláltság nem mutatott kapcsolatot az AP súlyosságával.

A betegek 77%-át egy héten belül hazaengedték, a kórházi tartózkodás 1–243 nap között változott. A magas BMI (>25 kg/m²) és az alultápláltság is összefüggést mutatott a hosszabb kórházi tartózkodással. A normál BMI-jű betegek fele, míg az elhízott betegek kétharmada töltött több mint 6 napot kórházban. Valamint az egy hónapnál hosszabb hospitalizációt igénylő betegek között közel kétszer olyan gyakori volt az alultápláltság (40%), mint az 5 napon belül elbocsátottaknál (22%).

A mortalitás 2,5% (45/1 795) volt a vizsgált populációban. Erős kapcsolat mutatkozott az alultápláltság és a mortalitás között: az elhunytak 34%-a, a túlélők 25%-a volt alultáplált a felvételkor.

Következtetések:
A hospitalizáció előtt kialakult alultápláltság hosszabb kórházi tartózkodással és magasabb mortalitással társul, azonban nincs összefüggésben az AP súlyosságával. Ezzel szemben az elhízás a súlyos AP és az elhúzódó hospitalizáció kockázati tényezője, de nem befolyásolja a mortalitást. A tápláltsági állapot mindkét kóros szélsősége kedvezőtlen prognózissal jár AP-ban.

A nagymértékű testsúlyváltozás vizsgálata az akut hasnyálmirigybetegek körében

Szerző: Soós Gergely

Társszerzők: Klára L. Vámossy, Olga J. Zahariev, Luca Havelda, Bettina Cs. Budai, Péter Sahin, Bálint M. Erőss, Jenő P. Hegyi, Mónika Lipp, Dorotty Tarján, Emese Fürst, Szilárd Váncsa, Zoltán Bánfalvi, Boglárka Barna, Péter Hegyi

Munkahely: Semmelweis Egyetem, Pankreász Betegségek Intézete

Bevezetés:
A pancreatitis gyakran jár testtömeg csökkenéssel és malabszorpcióval, amelyek együttesen jelentősen növelik a malnutríció kockázatát. A testsúlyváltozás korai felismerése segíthet a kórházi tartózkodás alatti súlyvesztés megelőzésében, valamint mérsékelheti az ingadozásokat a tápláltsági állapotban

Célkitűzés:
Kutatásunk célja a jelentős mértékű testtömegváltozás vizsgálata volt akut hasnyálmirigy gyulladásos betegek körében

Módszerek:
Kutatásunk egy prospektív kohorszvizsgálat keretében valósult meg a Pankreász Betegségek Intézetében, fekvőbeteg-ellátást igénylő akut hasnyálmirigy-gyulladásos betegek körében, különös tekintettel azokra, akiknél ±10%-os testsúlyvesztés jelentkezett. Az adatgyűjtés 2023. március 20. és 2025. május 21. között zajlott. A vizsgálat során rögzítettük a páciensek testtömegindexét (BMI), testtömeg-változását, nemét, a pancreatitis etiológiáját és aktuális súlyossági fokát, valamint a kórházi tartózkodás hosszát.

Eredmények:
A vizsgálat időtartama alatt 1054 akut hasnyálmirigy gyulladásos páciens került felvételre, átlagos BMI értékük 28,4 kg/m2 volt és 56,5 % nő volt. 28,3 %-ban a páciensnek testtömege stabilnak volt mondható a kórházi tartózkodás alatt (± 2,5% testsúlyváltozás), míg 764 főnél (50,4%) fogyás és 314 főnél (20,9%) testtömeg növekedés történt. Az átlagos fogyás 2,98%-os volt, testtömegnövekedés esetén átlagosan 3,09%-kal nőtt a betegek testtömege. 32 (23 férfi, 9 nő) esetben észleltünk jelentős testtömeg-változást, amelyet ±10%-os eltérésként definiáltunk. 10 fő esetében testtömegnövekedés történt (átlagos felvételi BMI és testsúlyváltozás a csoportban: 21,7 kg/m2, + 12,74%) míg 22 fő esetében extrém fogyást (BMI: 29,2 kg/m2, -13,22%) tapasztaltunk.

A pankreatitisz súlyossága a teljes populációban 18,0%-ban középsúlyos és 9,2%- ban súlyos volt. 10%-os testtömegnövekedés esetén: 2 főnél középsúlyos (20%) és 2 főnél súlyos volt, míg 10% fogyás esetén ez az arány: 6 fő (27,3%) és 11 fő (50,0%) volt.

Az kórházi tartózkodás átlaga 6,78 nap volt a teljes mintában, míg a jelentős testtömeg-változást mutató betegeknél ez az érték 24,6 napra emelkedett fogyás esetén és 20,7 nap volt testsúlynövekedésnél.

Az egész kohort esetében a leggyakoribb etológiák a következők voltak: biliáris (44,9%), alkoholos (21,9%), idiopáthiás (13,3%), kevert (8,0%).
A jelentős testsúlycsökkenéssel járó esetekben 8 biliáris (36,4%), 5 alkoholos (22,7%), 2 hipertriglyceridémiás (9,1%), 3 idiopátiás (9,1%) és 5 kevert (22,7%) etiológiát azonosítottunk; míg a testtömegnövekedéses eseteknél 5 biliáris (50,0%), 4 alkoholos (40,0%) és 1 tumoros (10,0%) volt.

A teljes populációban 975 (64,8%) akut pankreatitisz (AP), 197 (13,1%) recidiváló akut pankreatitisz (RAP), 140 (9,3 %) korai krónikus pankreatitisz (ECP), és 182 ( 12,1%) krónikus pankreatitisz akut fellángolásában (ACP) eset volt, míg a jelentős testtömegcsökkenéssel járó alcsoportban 12 AP (54,5%), 5 RAP (22,7%), 3 ECP(13,6%) és 2 ACP (9,1%) esetet azonosítottunk, és a jelentős testtömegnövekedéses alcsoportban 4 AP (40%) , 2 RAP(20%) és 4 ACP (40%) eset szerepelt.

A súlycsökkenés leggyakoribb okai: felvételkori folyadékgyülem, ascites vagy cysta (68%), illetve nekrotizáló pancreatitis (0,9%). A súlynövekedés hátterében leggyakrabban megfelelő folyadékpótlás (35,3%) és optimális táplálásterápia (47,1%) állt.

Következtetés:
Akut hasnyálmirigy-gyulladásban a kórházi tartózkodás során bekövetkező jelentős testsúlyváltozás ritka jelenség, ugyanakkor gyakran társul súlyosabb kórlefolyással, elhúzódó hospitalizációval és jellegzetes etiológiai háttérrel. Eredményeink alapján az extrém fogyás elsősorban a súlyos, komplikált eseteknél fordul elő, míg a jelentős testsúlynövekedés gyakran adekvát folyadékpótlás és táplálásterápia következménye. A testsúly rendszeres monitorozása ezért fontos diagnosztikai és prognosztikai eszköz lehet, amely segítheti a betegség lefolyásának nyomon követését, a szövődmények korai felismerését és a terápiás döntések optimalizálását.

Az immuntáplálás hatékonysága gyomor-bélrendszeri tumoros betegeknél – Randomizált, kontrollált vizsgálatok szisztematikus áttekintése és meta-analízise

Szerző: Makai-Budai Bettina

Társszerzők: Robert Panait, Laczkó Barnabás, Gefu Cai, Váncsa Szilárd, Veres Dániel Sándor, Fazekas Karen Krisztina, Szalai Eszter Ágnes, Erőss Bálint, Földváry-Nagy László, Hegyi Péter, Stefania Bunduc

Bevezetés
A gyomor-bélrendszeri daganatos betegek sebészi kezelése fokozott kockázatot jelent a posztoperatív szövődmények kialakulására, különösen malnutríció esetén. Az immuntáplálás, mely arginint, nukleotidokat és omega-3 zsírsavakat tartalmaz, kedvező eredményeket mutatott a sebészeti kimenetelek javításában, ugyanakkor a legkedvezőbb összetétel és az alkalmazás optimális időzítése még nem tisztázott. Jelen vizsgálat célja az immuntáplálás hatásának értékelése volt a posztoperatív szövődmények előfordulására gyomor-bélrendszeri daganatos betegek körében.

Módszer
Szisztematikus irodalomkutatást végeztünk a PubMed, Embase és Cochrane Library adatbázisokban 2024 márciusában, a PICO-keret alapján. A beválogatott tanulmányokban a gyomor-bélrendszert érintő tumoros betegek immuntáplálásban részesültek, míg a kontrollcsoport vagy izokalóriás és azonos nitrogéntartalmú tápszert kapott, vagy nem kapott kiegészítő táplálást. Alcsoportelemzéseket végeztünk az immuntáplálás összetétele, az alkalmazás időzítése (pre-, peri-, vagy posztoperatív), valamint a daganattípus szerint. Kizártuk a gyomor-bélrendszeren kívüli primer tumorokat, gyermekpopulációkat, esettanulmányokat, áttekintéseket és preklinikai kutatásokat. A kombinált eredmények becslésére random-hatású modellt alkalmaztunk, odds ratio-kat (OR) és átlagkülönbségeket (mean difference – MD) számítva 95%-os konfidenciaintervallummal.

Eredmények
Összesen 112 randomizált kontrollált vizsgálat került bevonásra, melyek közül 58 felelt meg a meta-analízis kritériumainak. Az arginint, nukleotidokat és omega-3 zsírsavakat tartalmazó immuntáplálás szignifikáns mértékben csökkentette az anasztomotikus szivárgások kialakulásának esélyét (OR 0,62; 95% CI 0,50-0,76), a fertőző szövődményeket, ideértve a légúti (OR 0,46; 95% CI 0,33-0,64), a húgyúti (OR 0,58; 95% CI 0,38-0,89) és a sebfertőzéseket (OR 0,67; 95% CI 0,46-0,98), valamint a szepszist (OR 0,45; 95% CI 0,28-0,70). Átlagosan 2,47 nappal (95% CI -4,13- -0,80) csökkentette a kórházi tartózkodást. Ezzel szemben az omega-3 zsírsavak önálló alkalmazása nem járt jelentős klinikai előnnyel. A túlélési mutatókat – sem rövid-, sem hosszú távon – az immuntáplálás nem befolyásolta szignifikánsan.

Következtetés
Az arginint, nukleotidokat és omega-3 zsírsavakat tartalmazó immuntáplálás alkalmazása előnyös lehet a gyomor-bélrendszeri daganatos betegek posztoperatív kezelésében, mivel csökkenti a fertőzések gyakoriságát és a kórházi tartózkodás idejét. Az immuntáplálás alkalmazása azonban nem befolyásolja a túlélést. További, jól megtervezett randomizált kontrollált vizsgálatok szükségesek az immuntáplálás optimális összetételének, időzítésének és időtartamának meghatározásához.